Eredeti Post

-Ági
Cím: Nincs mit törölni vagy szerkeszteni
09.10.09 6:32 am
hát...meglennék ezzel is! Nyugtával dícsérd a napot - azaz keltével: 05.37. reggel, a nap még nem kelt fel, de én már kitöröltem az egész eddigi blog-sorozatot! Három év munkáját. Három év emlékét. Három évet az életemből. S, most, hogy újra kezdem, még itt izzik bennem a rendszer utolsó jelentése: "Nincs mit törölni vagy szerkeszteni" - azaz: készen vagyok. Bevégeztetett!
Sok szép gondolat - és főképp a múlt egy darabkája veszett el ezen az éjjelen...hahaha, nem is igaz! Lementettem az összes beírást. Az sem volt két perc, de megérte. bele-bele olvastam, bár próbáltam tűrtőztetni magam, aztán már kényszerítettem a tudatom a tovább száguldásra: szerkeszt, jelszó, poszt törlése.Klassz. Pajor Tamással kezdtem a Gödörben, 2006-ban. Egyenként töröltem a napokat.

S, most, a Kontroll Csoporttal folytatom.
Azért töröltem, hogy tiszta legyen a lap. Annak, aki a bannerről idevándorol - állítólag máshova nem tud - annak.
Induljon el az ide látogató egy kontrollált úton. Csak semmi személyeskedést! - már ami a közéletet illeti. Csak semmi politikát...ami egy nagy baromság! A politizálás a közélettel való foglalatoskodás - vagy nem? Elég fáradt vagyok. Kicsit olvastam éjjel, Lengyel Pétert, a Macskakő-t, kicsit Stasiuk Kilenc-ébe is beleolvastam, miután tompa gyomorfájásra ébredtem. Tudtam, hogy a blog az oka. Hajnalodik, de klassz. Tényleg: a szobámból, az ablakból, sőt: egyenesen az ágyamból lehet látni a napfelkeltét. Gyönyörű. Pedig angyalföldön lakom. A pedig arra vonatkozik, hogy sajna, nem a természet lágy ölén, és mégis: napfelkete, hold, csillagok: ez énhozzám, mind béragyog Vicceltem, tudom , hogy ördögöm van!

Köztudott, s ha nem, akkor legyen az: megyünk New York-ba a Kontrollal (csoport, nem filmcím, shit!, ahogy a művelt angol mondja) novemberben, 7-én játszunk az EastVillage beli Le Poisson Rouge-ban.( mikor máskor ), de, ami húzósabb: itthon is adunk két koncertet. Itthon, édes itthon. Debrecen, október 24 (egy moly szállt be a látószögemet metszve), Pecsa, október 30. (sajna, nem a Gödör, dehát a hely kell a népnek, ha kell, sok hely kell neki, aki eljön, az ne álljék heringmód: hadd mozogjanak).

Ki képzelte, hogy elmegyünk úgy new york-ba, hogy idehaza nem játszunk? Na, ne bőgj!

Elkezdtük a próbákat, egyszer lesz egy nyilvános is...már most is az, de még nem nagy(nyilvános), csak kicsi.

A jegyeket a pecsában már árulják: olyan gyermeki, hogy már, MÁR! 37 db. fogyott. meg vagyok illetődve.

A plakátterv kész, egyébként a facebookon látható egyenlőre, mert ide nem tudok tenni képet (egyenlőre), meg a pecsa oldalon.

Arról írok majd, ami a Kontrollal kapcsolatos: jelen, múlt, jövő. Emlékek szabad asszociációs alapon. Most például, hogy enyhe gyomorfájásra ébredtem, ami nálam azért ritka, mint a fehér holló, lekopogom ( lekopogja valami farost darabon) - eszembe jutott a tej, a meleg tej, és, minő szerencse, vettem is tejet ma, pedig kb. átlag 5 évente szoktam. valamit megsejtettem? Mindenesetre, épp 30 éve volt(úristen, évforduló!), hogy Péterrel (Müller) megismerkedtem, s annyira szerelmes voltam, s olyan szerelmi bánatokba keveredtem, vergődtem bennük pontosabban, hogy aludni sem tudtam, és rémes gyomorfájással küzdöttem éjjelente. na, akkor forró, mézes tejet ittam
Ó, hol volt még akkor a Kontroll Csoport? Mi volt még? Semmi! Egy gondolat se - csak egy ösztönös rezdülés a tudat alatt (te kis álszent!)

A Csengeri utcában laktam - D.G. segített lakást találn -, 23 évesen a sokadik albérlet közül az első igazán barátságosban. Három gyerekes "hippy pár" 150 nm-es lakásában a cselédszobát béreltem, 1500 forintért. Jó volt, nagy volt, galériás, és a konyhából nyílt, úgyhogy éjjelente alvás helyett a konyhában kucorogtam, sírtam, cigiztem, és forró mézes tejet ittam. Készültek ebből a korszakból képek, még az akciószínházas korszakunkat éltük, még nem zenekaroztunk, performerkedtünk, fotóztunk, akcióztunk...a http://kontroll-csoport.hu oldal képei közül az egymással szemben ülős (Laci+én az asztalnál, én az asztal alatt, stb) itt készül és ekkor, ebben a Csengeri utcai konyhában.Na, jó leszek, kaptok, kedves olvasók, egy kicsit több információt a kelleténél. Iderakom a Hasítás antológiából az ide vágó írásomat.

A rock ’n’ roll jeanne d’arcja

„Mamma mia let me go!”

In memoriam Freddie Mercury

Az Európa Kiadó hajdani, lengyelországi turnéján a zenekar technikusa s egyben
sofôrje kétségbeesett tiltakozásának adott hangot, mikor egy pihenônél a gitáros,
GASner János arra vetemedett, hogy bicskájával a szalonnát a road vadonatúj, világoskék
Dáciájának motorházán porciózza. GAS késhegyre tűzött egy katonát, s csak
ennyit mondott, sajnálkozva:
– Úgy látom, hogy neked fogalmad sincs róla, mi a rock ’n’ roll!
Ilyen és ehhez hasonló anekdotákkal múlattuk az idôt, s építgettük az Igazi Hôs
brandet a Menyhárt Jenô1 ingázásait kísérô bulikon, legutóbb fogvacogtató hidegben,
a láncdohányosok kedvéért az erkélyen állva.
– És arra emlékszel, mikor kidobtál a Rudas László utcából, életünk elsô találkozásakor?
– csapott le stukaként Jenô hangja, a búcsú szánalmas idilljét lesorozva.
– Elmész te, ... vissza New Yorkba! – hôköltem hátra, valami bizonytalan elôérzettôl
megborzongva. – De, de! – tódította Jenô macsóhímzésbe illô slukkal mélyítve a drámai
feszültségen. – Még rendôrrel is fenyegetôztél...! – tette hozzá csibészesen hunyorítva
a közeli Bazilika keresztjén megvillanó hullócsillagfényben. Dermedten vártam a folytatást: az elmúlt évtizedek viharos tempója és történéseinek áradata kisöpörték
tudatomból a túlélés szempontjából fölöslegesnek ítélt részleteket. – És...? – sürgettem
kelletlenül, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, ha már a múltat végképp eltörölni úgyse’
lehetett. – Ennyi. Elmentünk. – fújta csúfondárosan a füstöt az ügyeletes Humphrey
Bogart az aktuális Lauren Bacall szemébe, ám interakciónknak a láncdohányosok
nem tulajdonítottak különösebb jelentôséget. Míg angyal szállt el a Kiskörút felett, Jenô
biztatólag megveregette a vállam:
– Nyugi, pandúrból lesznek a legjobb betyárok! – Az elképedéstôl szóhoz sem jutottam.
Persze, kibicnek semmi sem drága – fortyogtam magamban –, messzirôl jött
ember meg azt mond, amit akar... S míg sorjáztak fejemben a riposztok, a buja pesti
éjszakában felnyögtek a kísértetek.
Feltűnés nélkül visszavonultam a fürdôszobába, bereteszeltem az ajtót, rövid,
világoskék ballonkabátom zsebébôl óvatosan elôhalásztam a zsilettpengét.
Mit keresek én itt, vagy bárhol máshol, kérdeztem attól, aki addig voltam.
Kintrôl bátorítólag hörgött Nina Hagen, a pengeélen megvillant a néma Nap
fénye. Dermedten álltam a minden mindegy pillanata fölé hajolva: a tenyeremben
felforrósodott hajlékony fémrôl a szívverésem visszalüktetett. Haladékot
kaptam – vagy adtam magamnak –, s a pengére koncentrálva tövig vágtam
a hajamat. A két évtizedre
prolongált szerep lejátszott. Míg a habot tornyoztam
sörényem hűlt helyére, a fejemre zúduló víz alatt a Damenklo1 himnuszát
dúdoltam. Turbánt tekertem kölyökkutyaráncokba futó homlokom köré,
s tükörképem látványát elodázva, átgondoltam mindazt a rakás szart, amiben tocsogtam. Káoszomat; koldus, a semmire sem elég filléreket, a jelen idô markába
szórtam. Félig nedves, szúrós bundámon végigsimítva szemügyre vettem
végre legújabb énemet. „Hello, bébi, te nyomorult állat” 1 – üdvözöltem a jövôt
egy szelíd mordulással, mert szavakban ez a felütés még nem létezett. Mielôtt
bevágtam magam mögött az ajtót, egy utolsó, biztató pillantást vetettem a
rock ’n’ roll Jeanne d’Arcjára. Lass mich nicht sterben! – szólt keményen, katonásan
valaki (én?) egy másik idôbôl, de hangját elnyomta az indián üvöltés,
amivel a többiek közé vetettem magam. A füsttel és zsivajjal teli konyhában szó
bennszakadt, lehelet megszegett. – A kocka el van vetve! – suttogták a többiek
megbabonázottan, én meg csak álltam ott, nem tudva mit kezdeni a fejemben
motoszkáló dallal, ami tutira nem volt még megírva. Kicsi kicsiszolt kô, kérlek,
jöjj elô, jöjj elô!2
Arra riadtam, hogy rám omlott a kezdet korszaka, amivel körülbástyáztam
magam az éjszaka közepén, könyvekbôl próbálva elôvarázsolni a pre-rock ’n’ roll
hangulatát. Írók, adjatok a számba szavakat! Rémülten pattantam ki az ágyból,
hogy megragadjam nem létezô hajánál fogva a 22 éves lányt, akivé lettem ’78
nyarára, s aki legújabb albérletében, az otthon nem tartózkodó fôbérlôk legtágasabb
és legüresebb szobájában Lena Lovich dalára tombolt, ahogy sohasem
képzelte, hogy életében valaha is tombolni fog. Tomboltam hát, mindenki nagy
ámulatára és örömére, vad nyargalással kavarva magunk köré molekulák tornádóját.
A mindenki Kistamás Laci és Hajnóczy Csaba voltak, két barát, két társ a
forgószelet vetôk karából, a mindenség Csengery utcai központjából, ahol alak-talan, nagyszerű mozdulatokba sűrítettük a fokozhatatlan pillanatot a parttalan
lét mégis-mezsgyéjén. Lena Lovich Nina Hagen csaja volt, Nina Hagen meg David
Bowie-é, de az is lehet, hogy Hagen Bowie lánya volt, akit aztán maga Bowie menekített
ki az NDK-ból, a méltatlan operett-primadonnaság rabigájából! A Csengery
utcában és számos lakásában a városnak, egy Örs vezér tere közeli lakótelepen,
egy Tétényi úti villában, a Szövetség utcai szoba-konyhában rengeteg fénykép
készült a legfurább helyzetekben a lányról, aki voltam. Zuhanyzóból, ajtó nélküli
szekrénybôl, papundekli dobozhegyek közül, asztal alól nézek, számos maszkon
túlról a jövôbe, szelíden, ahogyan nézni csak áldozati bárányok és anyaszomorítók
tudnak. Azzal a „My name is Agnes. Agnus Dei”-pillantással, amit a késôbbi
rajongók elôszeretettel kevertek össze egy profi Femme Fatale ragadozó pillantásával,
pedig, pedig, pedig...
Azt a Csengery utcai lakást, azaz cselédszobát, mely a családi házból való
önkéntes száműzetésem kezdetén lett a menedékem, ahogy nemrégiben egy
SZDSZ-sirató ímélben nevezték: barátunk, Demszky Gábor szerezte nekem
1978-ban. Hogy legyen hová a fejem lehajtani. Jó kis szoba volt, galériás, késôbb
a Rudas László (ma Podmaniczky) utcában laktam egy megszólalásig hasonlóban,
amit egy másik barát szerzett többedmagunknak, hogy ne legyünk soha
egyedül, és hogy éljünk másképp, mint ahogy addig éltünk. Ebben a kezdetleges
kommunában esett meg, máig is tisztázatlan körülmények közt az ominózus,
kultuszromboló találkozásom Menyhárt Jenôvel és haverjával, Demivel, aki évekkel
késôbb a Kontroll utódzenekarok egyikének, a Balkan FuTourist zenekarnak lett
frontembere.
Bármi is történt a Rudas László utcában, balul végzôdött antrénk után még
évekig méregettük egymást bizalmatlan rosszallással, ha szakadt bulikon, lepattant,
viharvert lakások félhomályában Jenôvel összefutottunk. Az URH népszerű ségének
fénykorában a Kontroll Csoport1 tüneményes felbukkanása csak olaj volt a
tűzre, ami kettônk közt idôrôl idôre fellángolt. 1980 szilveszterén, Wahorn András2
pomázi házából a pesti éjszaka felé nyomulva, a HÉV Margit-hídi megállójában
a „majd meglátjuk, melyikünk zenekara lesz az igazi!” kiáltással kívántunk
Boldog Új Évet egymásnak.
Nem sokkal késôbb, az értelmiségi körökben elért sikerek dacára Müller
Péter Iván a betyáros küllemű Kontroll Csoportot választva hullócsillaggá tette a
magyar underground üstökösét, az Ultra Rock Hírügynökséget, az „öt perced van
még, hogy kimenj a divatból” Andy Warhol-i ars poetica mentén.
A nyolcvanas évek küszöbén, mikor családjaink helyett barátaink lettek új
családunk, apáink és anyáink olykor felkutatták ismeretlen címeinket, és váratlanul
betoppantak az idegenek állandó jövésmenésével benépesült, hatalmas,
bútorozatlanul bérelt lakásainkba. Hívatlanul, kalapban, kabátban tébláboltak
köztünk, csüggedten meredve szép, új világunkra egy régibôl, ahol
egyszer maguk is forradalmárok voltak, s hitték, hogy valóban az ô harcuk lesz
a végsô.
Ahogy hajamat kaszaboltam a posztkamaszkori fájdalomcunamik idején,
hasonló elszántsággal fordultam magam ellen a Kontroll Csoport létrejöttét megelôzô
szerelmi válság sodrában. Egy újabb fürdôszobát kulcsra zárva, egy újabb
pengét egy újabb zsebbôl elôkotorva ejtettem sebeket karomon akkori pasim,késôbbi férjem lakótelepi lakásának kádjában. Az elmúlásra nem, csak a halálra
gondoltam – szánalmas ajtónálló! –, míg Lou Reed Varsója harsogott, meg Patty
Smith és Ian Dury, és újra Bowie: No love, you’re not alone!
’80 nyarán, a Hajas Tibor1 tragikus halálát követô, Szirtes Jánossal2 és Vetô
Jánossal3 közösen végzett gyászszertartáson megszaladt kezemben a pengeél: tíz
évvel késôbb, a Nap-Nap Fesztivál Kontroll koncertje a mindenre elszántság ikonjaként
égette a kollektív emlékezetbe 8 öltésnyi stigmám4.
Totem és tabu és fétis / de én megérintem mégis... Az elsô prehistorikus mém
talán abból a harminc év elôtti kádból, s az én fejembôl indult útjára, hogy végül
Müller Péter dalaként fejtsen ki virológiai aktivitást a kultúrában.
S míg a vékony csíkokban szivárgó vér rózsaszínre festette testem körül a
lebegést, a jövô másik dalnoka az ajtót rugdosva eszelôsen rángatta a kilincset.
Kelletlenül kászálódtam ki a tökéletesség állagából: nem meghalni, újjászületni
vágytam, újra meg újra, szenvedélyesen!
’79 nyarától a nevezetes ’80-as év szilveszteréig hatalmasat változott az életem:
a minden egész helyén tátongó semmi édes anyaölként fogadott vissza magába.
Az új maszk, a punk énekesnôé még gazdátlanul hevert a Tétényi úti villa-lakás egyik sötét zugában, nem voltak szavaim, csak mozdulataim a világra. Nem
tudtam, mire várok, nem érdekelt, mi vár rám. A kérdés, mely a rock ’n’ roll örökre
megválaszolatlan kérdése maradt – „mi az, amitôl csak egy lépés választ el?”1, azóta
is itt kísért, miként, hajdani lázadók, mi is itt kísértünk, ahogy azt a rendszerváltás
elôtti Cassandrák egyike megjósolta.
A távoli jövômet meghatározó fordulat nyarán Hajnóczy Csaba2 szülei egy
hónapra vagy két hétre elutaztak, s mi, az idô szökevényei bevettük magunkat
mind a négy szobába, hogy zenéléssel, bulizással, éjt nappallá tevô beszélgetésekkel
növeljük az entrópiát. Csaba akkor jött vissza angliai stoppos útjáról, s
mi, itthon maradottak, anarchista akciók terveit szôttük lehetséges szabadságunk
mámorító ígérete köré az örökké nyüzsgô, örökké zajos, örökké füstbe veszô
konyhában. Kistamás Laci3 „önként” bevonult két évre katonának, hogy a hadseregben
is legyen titkos ügynökünk. A Sex Pistols és a Ramones üvöltése lerombolta
a deviánsok köré húzott falakat: barátunk, Demszky Gábor azon a nyáron egy
Stranglers-lemezt hozott Angliából ajándékba.
A robbanásszerű változásokat lengyelországi találkozások alapozták meg.
Gimnáziumi nyaraim egyikén egy Goldberger gyári, három műszakban átdolgozott
hónap után barátnômmel Wrocławba utaztunk, nemzetközi színházi találkozóra.
Elôtte, kis kitérô gyanánt, elsô repülésünk egy traktorként zötyögô LOT
géppel Krakkóba vezetett, egy ismeretlen család terített asztalához, egy soha véget
nem érô éjszakába, ahol a vodkatengerben szigetként tornyosuló savanyított
gombahegyek maradtak utolsó kapaszkodóink az anyagi világba.A lengyelek magyarok iránti lángolása gyorsvonatsebességgel gabalyított
egymásba sorsokat: a pacsong poszpésnyíj1 életem felejthetetlen látomása, mióta
30 éve elbúcsúztam lengyel pasimtól – aki nem is volt igazán a férfim soha –
a wrocławi pályaudvaron. A szláv tempóban csordogáló idô egy hétre végtelenné
tágult, hogy megmutatkozhasson végre az, aki lehetnék. És, bár Grzegorz
Klimczewski története a színházi fesztivállal együtt látszólag véget ért, álmunkban
örökre egymáséi vagyunk mi ketten: az ellenzéki szülôk nevelte hippi fiú és a
kádergyerekként felnôtt wengerska.
Utolsó éves gimnazistaként, mikor a vertikális irányban megújulni vágyó
KISZ kulturális alapszervének választott titkára lettem, öt tagot számláló
sejtembôl három fiúval elindultam Gdansk dűnékben gazdag tengerpartja felé.
Autóstoppal. Ismeretlen címeket lobogtatva ismeretlen városok ismeretlen ajtóin
kopogtattunk, s találtunk, lelkes ováció kíséretében szállásra, barátra, s az
ellenállás gondolatára. Andrzej Rogowski és Wojtcieh Mazurek azóta köddé váltak,
de ’79 nyarán még ellátogattak Magyarországra, hogy néhány felejthetetlen kalanddal,
s a késôbbi Kontroll Csoportot megihletô Polak Wenger Dwa Bratanki eszméjével
masírozzanak be a történelembe. Bevonulásuk a fizikai térben az Árpád
hídon kezdôdött: az augusztusi kánikulában bugyborékoló aszfalton talpunkat
kapkodva meneteltünk keresztül-kasul a városon, mocskos, mezítelen lábbal hirdetve
a hippi kultúra Lengyelország felôl érkezô, feltartóztathatatlan áradását.
Késôbb Prágába vezettek a bölcsômnél szôtt párkaszálak, ahol Viszockij dalait
hallgattuk, feloldozva magunkat apáink bűnei alól: konkrétan a 68-as árulás miatt. Bida Bokovával és Jarda Goldmannal – akiknek szüleit anarchista gyermekeik
miatt tették indexre – kivillamosoztunk Prága külvárosába, hogy egy lepattant
kocsmában átadjuk a Charta-aláírók1 egyikének az életem mitológiájában
hôsként felmagasztosult szociofotós, Hámos Guszti üzenetét.
Ezidôtájt ifj. Rajk László üres lakásában, egy óbudai, kétszobás lakótelepiben
vészeltem át a választott hajléktalanságot. Olykor négyen, öten is aludtunk
a földön, a padlószônyegen, egy félszobányi szobában, ahová Soma, a majdani
URH elsô énekese befogadott ideig-óráig, néhány éjszakára, akkori szerelmemmel,
a színművészeti fôiskola végzôs növendékével, Müller Péterrel. Péter volt
a messenger, az üzenet hordozója: összekötô az eltüntetésre szánt, emigrációba
kényszerített
szabadgondolkodók és a beavatatlanok, a frissen érkezettek között.
Míg Molnár Gergely2 dalait hallgattatta velünk, s Halász Péterék lakásszínházára
emlékezett makacs kitartással, csak az nem szeretett bele az ellenállásba, aki
nem akart!
A leendô URH tiszavirág-életű énekesével, Somával az amatôr színjátszó
mozgalomban akadtam össze az óbudai művelôdési ház Mosolygó csoportjában,
ahogy Kistamás Lacival is, s Hajnóczy Csaba, volt gimnazista osztálytársam is „oda
járt”. Itt tudatosult bennünk ösztönös lázadásunk: a lázadó eretnekséggel a téridômátrix
eme historikus terepén, Krúdy szűkebb pátriájában találkoztunk. Ekkor
sétált be az életembe a világ hívságaira magasról köpô Víg Miska3 is, derékig érô szôke hajjal és bokáig érô fekete nagykabátban, barátjával, Hámos Guszti fotográfussal.
Utóbbi derékig érô fekete hajjal, szintén bokát verdesô fekete kabátban,
fényképezôgéppel járta a várost, s a március 15-i tüntetéseken a rendôrök réme
volt. A RAF1 történetének 23 éves szállítóját – aki késôbb Berlinbe emigrált, hogy
vissza többé sose térjen – az akkori rendszer a Public Enemy No. 1 prototípusaként
rettegte. Nem volt véletlen hát, hogy puszta megjelenésével kenyértörésre vitte
a családom és köztem élezôdô viszonyt: Guszti látványa jóanyámat szorongató
elôérzettel töltötte el, ami aztán apámból váltott ki indokolatlan méretű indulatokat.
Mikor választás elé állítottak – vagy a Public Enemy, vagy a család! – jobbnak
láttam nekivágni a beígért nagy semminek, átadva magam a Take a walk on the
wilde side2 mélységi mámorának.
A kérdésre, hogy milyen volt az elmúlt harminc év, merre jártunk, ahol a
madár se jár – nem tudnék mit válaszolni. Annyi minden történt, ami másokkal
évszázadok alatt, ha történik! Az összegzés várat magára, mivel az információ
még kódolatlan. A vasfüggönyön inneni világ gyermekei lassan akklimatizálódnak
a békés hétköznapok tempójához.
Sajátos röppályánk egyenként, mindannyiunknak máshol, és mégis egymástól
függetlenül, ugyanonnan indult. Emlékeim szerint 1961-ben, mikor Godard
Az asszony, az asszony című filmjét forgatta, az óvoda volt az elsô szigorúan
ellenôrzött vonatom. A kontrolláltság élménye szorongatott eszmélésemtôl kezd-ve: idejekorán intézményesült kapcsolataim kibontakozása óta az orwelli vízió
lett hétköznapjaim valósága. A lélekrabló üzemmód, a mindenhová beszivárgó
leskelôdés perverz gyakorlata, a magánszféra felszámolása családon belül és kívül,
a totalitárius rendszer abúzussal felérô zaklatásai, a kisdobosok és az úttörôk
tizenkét pontja, a megfelelések kényszerzubbonyában feszengô sportszerűtlenség
jellemmé kovácsolásának nagyüzeme volt szocializációnk Omegája és Alfája.
Életemben kétszer voltam Berlinben. Elôször Kelet-Németországban, 1977-
ben, egy órára, újfent Hámos Guszti üzenetével a tarsolyomban.
Mintha csak ma lett volna, látom magunkat, színrôl színre, két stoppos lányt,
akik Lengyelország felé átutazóban megérkezünk az Alexanderplatz egyik nagyáruházába,
hogy piszkosan, kimerülten, hatalmas hátizsákjainkkal egy pisilésnyi
idôre letáborozzunk. Mikor bezárult köröttük a helybeli rendmániások gyűrűje,
a szocialista embertípus szemében szűkölô félelmet még nem tudtuk beazonosítani:
néhány évvel késôbb ezt az üzenetet is Orwell fejtette meg. Az acsarkodást
akkor visszakézbôl a „porosz iskola” rovására írtuk, s búcsú nélkül hagytuk faképnél
Hölderlin és Fassbinder meghasonlott népét.
Majd’ harminc év múltán, 2007 ôszén földbegyökerezett lábbal álltam ismét
az Alexen, emlékeimtôl hipnotizáltan: kezemben olvadó fagylalt. Semmi sem
változott, miközben annyi minden. Köröttem morajlott a város, s könnyeimmel
együtt feltörtek az emlékek, szivárványukon a dalokkal, melyek régen, egy megszállott
országban, néhány megszállott ember számára a menekülési útvonalat jelentették.
„B” tervet az elfogadhatatlan alternatívájaként.


Comments

buy nizagara for cheap
11.20.18 8:17 am
Buy nizagara for cheap
purchase abilify in new mexico
lowest price temovate plus
get nizagara cod
buy quick risperdal now
1000 best price voltaren-gel
buy fluoxetine tab south dakota
online cytotec without prescription price
zanaflex brand cheap 5wk6j
price on streets diflucan
order lioresal american express
sildenafil fluoxetine viagra discount
need voltaren-gel find price discounts
buy online voltaren-emulgel priority mail
delivery voltaren-gel gastroretentive drug
overnight buy alli
cod overnight nizagara
buy aciclovir in louisiana
purchase chibro-proscar online cheapest internet
mail order lioresal c
buy abilify online overseas
proscar shop without prescription price
no prescription amoxil with fedex
buy silagra with online consultation
purchase hyzaar men
find aciclovir purchase
voltaren cod accepted buy tablet
effect risperdal purchase
cafergot buy paypal
provigil otc store coupon
canadian discount abilify
pharmacy risperdal delivery at marlow
buy dihydrocodeine cr online
buy orlistat no rx canada
buy risperdal risperidone
online lotrisone medicine cheap
cheap paracetamol in ottawa
no perscription abilify buy cheap
buy abilify fast shipping
diflucan order online in germany
buy quick risperdal now


Sean
11.20.18 8:17 am
The manager living well pharmacy hours Richard Fisher, president of the Federal Reserve Bank of Dallas, reiterated late Thursday that the central bank will probably begin cutting back on its massive bond-buying stimulus next month, as long as economic data continues to improve.
bayandlakepharmacy.com The Conservatives currently govern in coalition with the Liberal Democrats, but hope to win a parliamentary majority in 2015. Their challenge is to gain re-election at a time when Britain's economy is only weakly recovering from the recession triggered by the 2008 global financial crisis.
test prop joint pain Its backlog for everything from jet engines to locomotivesto turbines jumped nearly 13 percent compared with the year-agoquarter. Earnings increased at six of GE's seven industrialbusinesses, and the company said it was on track to achieve itstarget for expanding profit margins for the year.
menshealth.kz There are three lawsuits in state courts challenging the bankruptcy. They mostly focus on a provision in the Michigan Constitution that says public pensions "shall not be diminished or impaired." Pensions have not been frozen or reduced in the bankruptcy so far, but officials say there are shortfalls in the funds and that payouts could be at risk.
www.evi-med.pl gdynia The Cuckoo’s Calling was published in April under the name of “Robert Galbraith”, who according to his biography was a former plainclothes military policeman who had left the Army in 2003 to work in the private security industry.


Bruno
11.20.18 8:17 am
I'd like to open a business account superpharm maraval phone number Egypt's economy has not recovered from the popular uprisingthat ousted Hosni Mubarak in 2011. Gross domestic product grewby 2.3 percent in the nine months to end-March after 1.8 percentin the same period a year earlier, well below the 6 percent pacethought necessary to absorb new entrants to the labour force.
homehealthaideguide.com Raising the risk of more bloodshed, the Brotherhood's political wing, the Freedom and Justice Party, called for a "million-man march" in Cairo on Friday to head towards Tahrir Square, cradle of the demonstrations that overthrew Mubarak.
grinh.com review The SI report said that Freeman was disciplined for missing at least one team meeting, and for an "unauthorized media interview.'' It apparently referred to an interview Freeman gave to ESPN last Thursday. The Tampa Bay Times reported Wednesday night that the fines totaled $31,500, including $10,500 for the interview.
armedin.am Obtaining the ability to strike missile bases in mainland China would be an even bigger stretch, experts said, requiring for example intercontinental missiles. “It would cost lots of money, and take time, training and education to acquire a robust and meaningful capability,” Michishita said.
theherbalhealthstore.com After Moreira switched posts, it emerged Coahuila's debt had grown by more than 30 billion pesos ($2.30 billion) between the start of his governorship in 2005 and 2011. That prompted him to resign as PRI chairman, and sparked corruption allegations.


Chuck
11.20.18 8:17 am
I was made redundant two months ago clubmedconstruction.net It was 46 years and one day since Simpson’s death, amid anything up to half a million fans lining the slopes, many of whom had earlier paid their respects, laying tributes at the granite monument to him which stands at roadside just a mile from the 1,912 metre summit.
no force xl weight loss The papers are also discussing "a renewed commitment" by Delhi and Washington to take forward a civilian nuclear deal signed between the two countries in 2008 after the visiting US Vice-President Joe Biden met Indian PM Manmohan Singh on Tuesday.
bestbody.com.pl On Wednesday, jurors deliberated for only a few hours following a month-long trial focused on whether to impose the death penalty. If the jury had decided not to sentence Wilson to death, he would have automatically received a life sentence in prison without parole.
unitedpharmacymeds.com review The late-night blast ripped through the Classico Cafe in Kirkuk, 290 kilometres (180 miles) north of Baghdad, as patrons were enjoying tea and water pipes hours after the sunset meal that breaks the daylong Ramadan fast, police officials said.
healthland pharmacy mauritius Not everyone is using the same phone, or even the same smartphone platform, and knowing which of these is the most popular in a certain area is valuable information. One UK company has taken a novel approach in its bid to find out which smartphone are most popular in London.


Darrin
11.20.18 8:17 am
Could I have an application form? sumatriptan actavis 100mg hinta The real lost 0.7 percent to 2.2781 per dollar,its weakest level since the beginning of April, 2009. Investorsfear that the withdrawal of U.S. stimulus may reduce the flow ofdollars to emerging-market countries such as Brazil.
abodedrugs.com In India, for instance — a country with 1.24 billion people — total online penetration hovers around 27 percent, according to Forrester. Getting to 80 percent would mean adding 657 million people, with gains of roughly $490 million per quarter (almost $2 billion per year) for Facebook, assuming a $.75 ARPU.
drugs to go generic 2012 Furyk hit all 14 fairways and 17 of 18 greens on the par 71 layout and sank 16 of 17 putts inside 15 feet. He had 11 birdies, including a holeout from the sand on 15, one eagle and overcame a three-putt bogey on his 14th hole of the day. He became the first player in PGA Tour history to have a bogey in a round and still shoot 59.
average cost to renovate a bathroom south africa Tepco was in charge of the reactors when the earthquake and tsunami in March two years ago struck. It knocked out cooling systems which triggered fuel meltdowns. That led to radiation leakage and food contamination in the worst nuclear accident since 1986.
belgioioso snacking cheese It was an impressive outing for Harvey, even though Mike Trout drilled the first pitch of the game, a 97-mph fastball, inside the first base line for a leadoff double. Harvey struck out three, gave up one hit and also hit Robinson Cano above the knee with a 96 mile-per-hour fastball, although Cano wasn’t badly hurt.


Santo
11.20.18 8:17 am
A staff restaurant ibuprofen 400 mg for back pain Representatives for D.E. Shaw and Hudson Bay Capital Management declined to comment. D.E. Shaw, alleged to have made $448,000, agreed to pay $667,000 and Hudson Bay, alleged to have made $666,000, agreed to pay $949,000 in disgorgement, prejudgment interest and penalties.
sajhivmed.org.za The group, many wearing Dodger garb, left the park after the 8th inning for a nearby bar. At some point, they got into a shouting match over the Dodgers with Montgomery and a few friends who were bar-hopping in the trendy South of Market area.  At least one was wearing a Giants cap.
sparkling ice ketosis Hi Cedar – I know what you mean. But leadership can make all the difference. There definitely seems to be a shift at the SEC with Mary Jo White. It’s unfortunate that the new Secretary of Transportation did not intercede and force the FAA to take the AAIB’s recommendation more seriously. It’s hard to understand how the risk is justified from a piece of equipment that isn’t even required in the US.
is it ok to take ibuprofen after a massage Earlier this year, Abercrombie & Fitch faced similar backlash for CEO Mike Jeffries' 2006 remarks that the brand is "exclusionary" and only wants to sell to "the attractive, all-American kid with a great attitude and lots of friends."
aspirin is a purine (p) receptor antagonist The new findings also show that the future water content in the soil is a decisive factor for being able to correctly predict the effect of permafrost thawing. If the permafrost remains water-saturated after thawing, the carbon decomposition rate will be very low, and the release of carbon dioxide will take place over several hundred years, in addition to methane that is produced in waterlogged conditions. The findings can be used directly to improve existing climate models.


John
11.20.18 8:17 am
Would you like a receipt? reliable online pharmacy europe “I’ve prepared my whole life to get to this point. I love pitching in New York. I know everything is magnified here, the good and the bad. But I love being on this stage and this atmosphere makes me pitch better.”
wtf health insurance There was also disappointment for Romain Grosjean, who started third on the grid but retired on lap 33 after his Lotus suffered a pneumatic system failure and was called in by his team to retire in the pits.
pharmacist.mobi "I wouldn't say that we're frustrated. We continue to work through issues," Little said. "We realize that there are going to be points of contention from time to time. That's natural of any partnership. But we think we can get through them."
best site to buy viagra in canada "Several members judged that a reduction in asset purchases would likely soon be warranted," the minutes of the June 18-19 meeting said. Even so, "many members indicated that further improvement in the outlook for the labor market would be required before it would be appropriate to slow the pace of asset purchases."
healthsourceflorida.net "For us, it's keeping what we have, we hope, and adding more" flights and jobs, said Connie Majure-Rhett, president and chief executive of the Chamber of Commerce in Wilmington, North Carolina. US Airways offers 13 daily flights out of the Wilmington airport.


Deandre
11.20.18 8:17 am
I've just graduated desvenlafaxine degradation Alfredo Grande, one of the psychologists involved in the case, told Folha de Sao Paulo: “The DNI is like a mirror. If a person doesn’t identify themselves there, it’s not good.
mellowtan.com ‘The relatively high risk trajectory was not, however, matched by an appropriate management approach. Instead, the programme suffered from weak management, ineffective control and poor governance.’
beconase kapi cena * Encana Corporation : RBC raises the price targetof its U.S. listed shares to $24 from $23 after the companyposted respectable third-quarter results amid in-line productionrates and a $39 million cash tax recovery.
clozapine rxlist "Georgia is getting its flows before the needs of Florida are being addressed," said Jonathan Steverson, Northwest Florida Water Management District executive director. "The good Lord giveth, and the court and Georgia taketh away."
medicare-pharmacy.co.uk Anatoly Kucherena, a member of the Public Chamber, a Kremlin advisory body, said Snowden had submitted the required paperwork to an official from Russia’s Federal Migration Service (FMS) in the lawyer’s presence inside Moscow’s Sheremetyevo Airport.


Cameron
11.20.18 8:17 am
Go travelling trutina pharmacy inc. - hamilton on The CNN Fit Nation team got an early start at the Nautica Malibu Triathlon on September 8. It was the first triathlon for all five CNN readers who were selected to train for nine months with Dr. Sanjay Gupta. From left, Douglas Mogle, Stacy Mantooth, Rae Timme, Annette Miller and Tabitha McMahon.
what is male enhancement pills used for As of Monday, over the past two weeks, 3.51 VIX calls havebeen bought as a new position versus every one VIX put purchasedon the Chicago Board Options Exchange, said Ryan Detrick, seniortechnical analyst at Schaeffer's Investment Research. The ratiois higher than 85 percent of the readings over the past year.
bio energy endurance gel Michaelides is accused of being an intermediary with his son on handling kickbacks for Tsohatzopoulos in the purchase of a Russian surface-to-air missile defense system while Tsohatzopoulos was in office. Michaelides denies all charges.
anavar test e cycle log Shares in state-controlled telecoms firm Rostelecom erased strong early gains on reports that the firm waslaunching a $1 billion buyback offer for around 30 percent ofthe shares held by minority investors.
ripped testo and ripped nox When I arrived early at the Dora Alonso School, Julio came over, shook my hand and gave me the latest weather report. He did it with such precision that I didn’t know what to say. Julio is 24 years old and a die-hard meteorology aficionado. But instead of working as an expert predictor of the weather, he was making a living sweeping the school’s patios. Julio is also a patient at the school – he suffers from autism.


Raymundo
11.20.18 8:17 am
I'd like to speak to someone about a mortgage myprotein whole fuel vs huel Yes there are a number of options available, you can set your browser either to reject all cookies, to allow only "trusted" sites to set them, or to only accept them from the site you are currently on.
www.tazorac.com/ 31Natalie
11.20.18 8:20 am
Another service? amaryllis mercato san severino "It is interesting that Time Warner Cable is engaging inM&A. You wonder whether management feels a compulsion to be alittle bit more active and show they are creating value on thedeal side," said Wunderlich Securities analyst Matthew Harrigan.
viibryd.com coupon Twitter, which is expected to go public some time before Thanksgiving, has yet to determine pricing, but investors say it might come under pressure from its financial backers to go high. Analysts expect the company, which posted a $69 million loss last year, to seek a valuation of at least $10 billion.
hcgenerate off cycle Brokerage Raymond James downgraded the oilfield servicescompany's stock to "market perform" from "outperform", citingits "overly optimistic" full-year forecast and the managementuncertainty following the departure of Chief Financial OfficerJohn Briscoe.
cosgroves pharmacy dublin Does she want us to make fun of her? In her latest desperate ploy for attention, Kim Kardashian posts a photo of herself in nothing but a bra and sweatpants to Twitter on Feb. 27 jumping on the au natural bandwagon. 'Sweatpants hair tie chillin' with no makeup on!' the reality star wrote to her more than 13 million fans, quoting Drake’s hit song 'Best I Ever Had.'
acne scars treatment after accutane "It was very, very hot, and we were in a really tough place," he says. "I couldn't sleep, so I just laid there restlessly thinking about what I was going to do for a living when we got back home.


Zachery
11.20.18 8:20 am
this is be cool can you buy metformin over the counter uk KANSAS CITY — This time, Hakeem Nicks couldn’t complain that the ball wasn’t being thrown in his direction. But his quarterback sure could’ve complained that Nicks couldn’t hang onto the ball.
fluticasone nasal spray price uk While Leap was one of the last obvious acquisition targets,some analysts and investors are hoping to see another dealinvolving T-Mobile. Analysts say Sprint could be a keen buyerbut such a combination may raise antitrust concerns.
ciprofloxacin hcl 500 Francis picked Monsignor Lorenzo Baldisseri, who had long served in Vatican diplomatic posts in South America, to lead the synod office. In appointing new Vatican managers, the pope, who has said repeatedly he likes to be in touch with ordinary people, has now turned to several diplomats, whose careers have taught them to be closely attuned to local sensibilities in their posted countries.
40 mg nexium not working Lest anyone worry that golf was one sport missing out on next-generation anxiety, this documentary, co-produced by Justin Timberlake and Jessica Biel, shows a handful of 7- and 8-year-olds working on their game and crying when they get a bogey. A few seem destined for an easy stroll to stardom. Tennis star Anna Kournikova’s grade-school-age brother Allan goes in and out of the mythic meet at Pinehurst, N.C., with his head held high. Others, though, miss out on the chance to pay for college.
gormley pharmacy churchtown "Tesco... finally finds a big giant to salvage them," said Kenny Wu, an analyst at Societe Generale Ji-Asia in Hong Kong, adding that the deal also works for CRE which is keen to expand its market share and has the cash to do so.


Mckinley
11.20.18 8:20 am
Very interesting tale isotretinoin topical gel side effects Marquand was never critical of Lucas - “George was very good because throughout he would say, ‘Hey, you’re the director,’ shrug and walk away” - but others saw a more fractured relationship. “[Marquand] was intimidated by George,” said production designer Norman Reynolds. “What added to the tension was the fact that Empire had gone over budget and over schedule, and George was determined that the third one would not. So he was on set all the time and whatever Richard did, he had to run it by George.”
30 mg anavar a day She pointed to data which shows that resale London properties – rather than those just or yet to be built – are still predominantly bought by Britons. But Savills' own figures do show foreign buyers creeping up. In 2005, for instance, 23pc of prime London buyers were non-UK, rising to 38pc in 2012.
how much does a prescription of tamoxifen cost Rep. Jared Polis's wealth blossomed in the tech industry. He's dabbled in a little bit of everything, from starting an online greeting card website with his parents called bluemountainarts.com, to founding a company that ships flowers around the country – Proflowers.com.
kramer pharmacy bronx The former union leader, who openly acknowledges what he calls his “coarse and independent attitude,” became politically isolated after numerous clashes with his allies and onetime Solidarity colleagues.
www.medizinfuchs.de/preisvergleich Food stamp costs will fall in November with expiration of atemporary, 13 percent increase that was part of the 2009economic stimulus package. Outlays would drop by $5 billion infiscal 2014. For a family of four, benefits would drop by $36 amonth.


Elmer
11.20.18 8:21 am
I was born in Australia but grew up in England differin gel 0.1 use Einhorn doesn’t necessarily have answers to these questions. But it’s clear that as a wealthy money manager,who clearly has benefited from the lift QE has given to stocks and other assets, Einhorn is somewhat conflicted by what the Fed is doing given his own tongue-in-cheek approach to helping out the economy.
saw palmetto liquid extract for hair loss As the partial U.S. government shutdown continued for asecond week and with only nine days left for Congress to raisethe U.S. debt borrowing limit, equity markets that have takenthe political battle in stride showed growing concern.
reddit prednisone side effects But the Dodgers still mounted their first real rally of the night, getting a pair of two-out hits by Andre Ethier and A.J. Ellis to give them only their second runner in scoring position of the game. Kuroda fell behind Skip Schumaker 3-1, but he came back and struck him out to keep the game scoreless, showing a rare display of emotion as he walked off the mound.
lisinopril hctz dose The flamboyant former NBA star's visit came after North Korea abruptly withdrew its invitation to Robert King, the U.S. special envoy on North Korean human rights issues, who was expected to head to Pyongyang in a bid to secure Bae's release.
genrx jobs However, the Federal Communications Commission in the United States issued Google with a $7m penalty for the privacy breach - the largest ever - and a further $25,000 for obstructing its investigation by refusing to identify employees involved in the project or produce internal documents.


Billy
11.20.18 8:21 am
Best Site good looking shuddha guggulu cena Asahi Group Holdings Ltd, Japan's second-biggestbeverage maker by sales, spent about 1 billion yen ($10million)to add a 7.8 MW gas co-generation unit at its Ibarakibrewery - inside Tepco's service area - that started in July.That, and other energy saving measures, will allow it to cutpeak-time energy use across its eight breweries by about 40percent compared to last summer, Asahi said.
dexlansoprazole brand name "Showery weather is expected tomorrow, and lighter rain the day after that. The rain may have an adverse effect on rescue efforts - please pay attention and be on guard!" the Dingxi government wrote on its microblog.
werrington pharmacy opening times Together with his loyal partner, Daniel Domscheit-Berg (Daniel Brühl), Assange tantalizes newspaper editors (Peter Capaldi, David Thewlis) and torments government leaders (Laura Linney, Stanley Tucci, Anthony Mackie). But Daniel soon starts to worry about Assange’s mental stability, as well as his evident desire for the wrong kind of attention.
wellbutrin 150 cena "You can't put a nine-volt battery on a bird," since the battery would weigh more than a lot of birds, Shafer said. The solution, he said in a telephone interview, is to make the bird supply its own electricity.To see if that's possible, Shafer recruited a pigeon to see if he could build a backpack loaded with instruments that wouldn't cause the bird to flip over on its back and crash to the ground. He knew the package could weigh no more than 4 percent of the weight of the bird.
au bon broth linkedin When most of us breathe, we employ shallow chest breathing. This looks like holding the belly relatively still while the sternum lifts, and it feels like only the upper lungs exchange air. If you place one hand on your chest and one on the belly, see which one moves first. If the upper hand moves first, that is shallow chest breathing. Conversely, the Complete Breath makes use of the full capacity we have to breathe. The mechanism of the Complete Breath has four components: pelvic, abdominal, thoracic and clavicular. To start, relax your abdomen like you're holding a basketball inside it. Feel that it is expanding forwards, sideways and even backwards into the kidneys and adrenal glands. Then gently let the belly open downwards and relax the pelvic floor, almost as if you are releasing the bladder to urinate. When you inhale, the breath should similarly relax the pelvic floor downwards and the abdominal area in all directions. Once the belly fills on inhalation, let the rib cage, chest and shoulder blades expand passively as the breath fills that area, feeling as if there is another basketball there. Once the thoracic (chest) area fills, allow the clavicles (collar bones) and shoulders to naturally lift and feel as if they are expanding outwards. All of the above – pelvic, abdominal, thoracic and clavicular expansion – filling up in order upon inhalation and emptying in reverse order upon exhalation, all with smooth even breaths, together comprise the physical mechanism of the Complete Breath. 


Leah
11.20.18 8:21 am
Special Delivery dbol street price australia "For Shabaab, it helps having Western nationals as operatives: they carry Western passports, allowing them to travel more freely, under less scrutiny. They also attract worldwide attention, making Shabaab, in the eyes of the jihadist base, a highly credible al Qaeda branch on the same footing as AQAP (Al Qaeda in the Arabian Peninsula), for attempting and succeeding to carry bold transnational operations," he said.
fazpharma.chinaexporter.com Those perhaps thinking with their heart and not their head have since created additional “social entitlements” such as Unemployment compensation, Medicare, Medicare Part D and Social Security Disability. Those on the bottom of our economic society were not forgotten. They got Welfare, Food Stamps (SNAP), Medicaid, the Earned Income Credit. Over the years Social Security Disability has been misused and abused, as have Medicare Pt. D “luxury” options (for the well off). Medicare is riddled with fraud and waste, as is Medicare Pt. D and SNAP.
costco pharmacy danbury ct "We have put an immediate stop on the use of travel agencies that have been identified so far in this investigation and we are conducting a thorough review of all historic transactions related to travel agency use," a spokesperson said.
draffinspharmasave.com Inside the Marriott Hotel in downtown Des Moines, Iowa, where the prize’s four-day program took place October 15-18, the message was clear: Technology is the answer to the world’s looming food shortages, and anyone who gets in the way isn’t putting farmers and the hungry first.
elimite permethrin topical cost Suntech Power and others in the solar industry have beengrappling with a global glut of solar panels that has sentprices into a tailspin and hammered their once high-flyingstocks over the past two years.


Trinity
11.20.18 8:21 am
Could I borrow your phone, please? himalaya livercare vs milk thistle On day one it was raspberries, A$10 ($9.20, £5.90) a punnet! On day two it was French cheese, A$149 a kilo! On day three a bacon and egg sarnie, A$12. ("What an eclectic diet he has," I hear you cry.)
price turmeric curcumin In addition to the technical challenges of dismantling Syria's chemical arms, there are plenty of political andmilitary obstacles. It is unclear if the United States willaccept Russia's plan and hold off on attacking Syria, and thecivil war raging there is another big hurdle to decommissioningchemical weapons.
fibersol-2 side effects Natalie Evans, director of the New Schools Network, a charity set up to help drive the programme, said: “This year’s report card shows a strong set of results for the first Free Schools. These schools are pioneers in every sense and to achieve a good or outstanding Ofsted judgment in just two years, having set up a school from scratch, is very impressive.
irxmedicine.com "Cancer may be conceptualized as a high tendency of cells to reproduce, which is so high that it is no (longer) controlled," he said. "Alzheimer's disease is exactly the reverse. It's a sort of incapacity of neuron cells to reproduce."
onde comprar lexapro mais barato She told analysts the program racked up some big accomplishments in the second quarter, including completion of high-angle attack testing, and forecasts by the military services for when they will start using the new jets.


Issac
11.20.18 8:21 am
I read a lot doxepin vs zolpidem 'Rumors continue to swirl about the whereabouts of suspects involved in the attack. The FBI continues to add pictures of potential assailantsto its website and asks the Libyan people to assist with identifying the alleged perpetrators. We struggle to understand why we don't know more about those who attacked two U.S. compounds and murdered four braveAmericans,' they wrote.
healthbizinformer.com Prosecutors said the company made 960,000 euros in payments,which appeared in accounts as fees for reports but in fact werechannelled via ad agencies to Joerg Haider's BZO party, thenpart of a coalition government, to help finance its 2006election campaign.
hague pharmacy norfolk va Policemen escorted deputies and ministers out of the building at around 3:00 a.m. in police vans. Two hours later, diggers started removing the protesters’ barricades made of park benches, garbage containers and stones.
medlifemovement.org Obama and Putin discussed Snowden, among other issues, during a telephone call on Friday, the White House said in a terse statement that provided no specifics of their conversation about the NSA leaker. White House spokesman Jay Carney said the call was planned several days ago, suggesting that it was unrelated to Snowden's meeting with the activists.
sklep.eur-med.pl But we do more than just collect information. By synthesizing, analyzing and summarizing what’s out there, and adding new information when we can, we are a news engine that gives you a quick and valuable account of the issues of the day.


Christoper
11.20.18 8:21 am
I've lost my bank card what is risperidone 1 mg used for Due to an ongoing sea access dispute with Bolivia and a 2004 gas crisis with Argentina, it does not import gas from its neighbors, however. Bringing it in will be expensive - much more expensive than coal - making over-reliance on it a risky strategy.
carvedilol 3.125 mg coupon Ewing also was a leader in his day as arguably the greatest player in Knick history. But for some reason, whether there’s an anti-big man stigma or something else at work, he isn’t viewed as head coaching material.
bactroban goodrx But it is the connection with Hughes – the man who turned getting away from it all into an art form – that has really got the property world buzzing. At the time he bought the cabin, he was at the height of his powers, the richest man in the world and, as owner of RKO studios, one of the most powerful men in Hollywood. The list of actresses he dated reads like a who's who of the golden age of cinema: Bette Davis, Ava Gardner, Olivia de Havilland, Katherine Hepburn and Ginger Rogers.
ddaymedspa.com Shares in Lloyds rose more than 6pc in early trading on Thursday, with the shares trading at 72.87p. At this price, the stock is about 10p above the state's minimum break-even price of 61.2p and close to the average buy in price at the time of the bank's bailiout of 73.6p.
pomada flagyl nistatina preo Those court appearances notwithstanding, the Tourre casemarked Martens's first actual trial at the SEC. He inherited itfrom Lorin Reisner, who handled the case as deputy director forenforcement until he left in 2011.


Nathanial
11.20.18 8:21 am
I'd like a phonecard, please para que es el metoprolol 50 mg Mobile service provider Sprint Corp posted a widerquarterly loss on costs from shutting down its Nextel network,but revenue grew as customers spent more on wireless services.Sprint's stock leaped 7.3 percent to $6.16.
medprobr.com.br However, since the last Ashes tour Cricket Australia has introduced the Big Bash Twenty20 League which has complicated the schedule and the Sheffield Shield has suffered as a consequence. The Big Bash eats up almost six weeks from Dec 20 to the beginning of February leaving the board with little option but to schedule more Sheffield Shield matches earlier in the season.
e-health.ee "When I looked at it, I said, 'These things are incredibly beautiful.' We have so much beautiful, old Native American stuff in the United States, but this shows it didn't necessarily get more interesting or more pretty with time," he said.
ciprofloxacino cinfa cystitis “I think that 211 games is unprecedented, unfair, unjust. And I think it’s discriminatory, too,” said State Sen. Ruben Diaz Sr., the Democrat from the Bronx known for his vocal opposition to gay marriage.
best and worst drugstore foundations Many of the game's jobs, weapons, clothes and other features are locked as you begin your "GTA 5" Online campaign. As you progress through the game, additional features will become unlocked and available to you. You can take up various types of jobs, including missions and races. However, the biggest variable of all is the other "GTA 5" Online players populating the same world you're in. For example, many of the clothes sold in a store we visited (pictured below) were locked and will remain that way until we reach a certain Rank.


Carol
11.20.18 8:21 am
I've just started at med.lublin.pl The Andean country's complex legal system and newenvironmental regulator make it tricky to anticipate what willhappen to Pascua-Lama, originally forecast to produce 800,000 to850,000 ounces of gold per year in its first five years of fullproduction.
cephalexin 500 mg goodrx "The old companies that aren't willing to transform will be wiped out by competition," said Zeng Ming, Alibaba's chief strategy officer. "Most traditional retailers now understand if they don't move online, their time is limited."
costo priligy generico Despite these joys and wonders, as the film progressed a real frustration began to build, over the fact that the piece itself was only ever heard in wafts and drifts and trills, never more than a few seconds at a time. How delightful then to find that this was a deliberate tease and that, after all the build-up and consideration, the final ten minutes were devoted to a mesmerising performance of the Ballade in full by the wonderful Stephen Hough. I closed my eyes, let the music and everything said in the preceding half hour wash over me. I’ve rarely had a more intense experience of music, on television.
smartshake signature jay cutler ANCHORAGE - The Food and Drug Administration is looking for public comments on menthol cigarettes. In 2009, the FDA was granted the authority to regulate flavored cigarettes through the Family Smoking Prevention and Tobacco Control Act. That's when it banned clove and flavored cigarettes. Now the agency is taking a closer look at menthol cigarettes. A preliminary study showed they could be more addictive than their non-flavored counterparts.
www.lahealth.co.za/hospital-claims Firms in the running for the contract include defence andengineering companies Bechtel, CH2M Hill and Balfour Beatty, as well as business consultants PricewaterhouseCoopers and Deloitte, three sources told Reuters.U.S.-listed Fluor, URS, KBR, and SAIC are also vying for the deal, two of the sources said.


Prince
11.20.18 8:21 am
International directory enquiries misoprostol kaina “I’m not really worried about our offense,” Pierce said. “We want to become a defensive team. We want to make that our identity, so when you give up points in the paint like we did, you give up dunks, we definitely took a step back. We work so hard on it each and every day for us to come with that effort and defense and allow them to do what they want, definitely a step back today.”
revatio user reviews “Some newspapers have had to cut their print runs, others only have a few weeks left of paper,” said Carlos Correa, president of Open Space, a Caracas-based organization that focuses on human rights and freedom of speech.
stack labs dbol “In 2011, I got there a day late because I was a replacement for Price,” Robertson said. “The whole thing was so rushed and seemed so quick. I’d love to be able to enjoy it. I can see Citi Field from my apartment. I’d love to go, set up Mo and get the AL a win.”
apteka-kiev.com According to the “right-time” measurements, the only worse performance was the CrossCountry franchise run by Arriva, which includes Britain’s longest rail route from Aberdeen to Penzance. Services on the network achieved a punctuality rate of just 45 per cent.
med-natural.net The jury awarded Microsoft about $14 million in damages, Microsoft said, about half what the company had asked for. That consisted of $11 million for the costs of relocating a warehouse in Germany due to an injunction on certain Microsoft products brought by Motorola in that country, and about $3 million in legal fees for fighting that injunction.


Emma
11.20.18 8:21 am
I hate shopping zytenz results As well as Calixto Ortega Rios, the Venezuelan diplomats being expelled are Second Secretary Monica Alejandra Sanchez Morales at the Washington embassy, and Consul Marisol Gutierrez de Almeida at the Houston consulate.
trunature coq10 online shopping The Securities and Exchange Commission on Wednesday took a step toward implementing the law by proposing how much people could invest and how much companies must divulge. The SEC voted 5-0 to send the proposal out for public comment. Final rules could be approved next year.
is furunbao safe No other wildfire had claimed the lives of more firefighters in 80 years, and it was the deadliest single day for fire crews since the terror attacks of Sept. 11, 2001. The Granite Mountain team was unique among the nation's roughly 110 Hotshot crews as the first and only such unit attached to a municipal fire department.
amazon vein erect The U.S. government says 4.9 million barrels were spilled,while BP says 3.26 million barrels leaked. Both those totalsinclude 810,000 barrels that were collected during clean-up thatthe judge has agreed to exclude.
diclofenac sodium 50 mg and paracetamol To denounce the verdict, Jamaat-e-Islami enforced a daylong general strike across the country on Wednesday. No major violence was reported. The party indicated that it might extend the general strike to Thursday if Mojaheed was sentenced to death.


Eldridge
11.20.18 8:21 am
Where are you from? over the counter water pills like lasix The Greek-born former joint head of the Government Economic Service, was jailed for eight months earlier this year after being convicted of perverting the course of justice. The case involved her accepting driving licence penalty points for her former husband, the former Liberal Democrat coalition cabinet minister, Chris Huhne.
new victory pharmacy “It was just a season of inevitable change and inevitable pain,” Dumars said after the 2008-09 season ended by getting swept in the first round by the LeBron James-led Cleveland Cavaliers. “Although it was a tough year, we also knew it was a necessary process if you’re trying to position yourself to remain relevant.”
discount-pharmacy-online.org What's most disappointing is that the president doesn't understand how to prevent violent conflict, even though he wants "a world where human beings can live with dignity and meet their basic human needs." If America was focused on that latter part – the bit about meeting basic human needs – we might actually witness less violence, have fewer enemies and win more hearts and minds. But that agenda is all about alleviating poverty, providing economic and educational opportunities, not something America has ever prioritized in places like Peshawar or Damascus. It is about time we started. 
nutrimost recipes DUBLIN, Oct 15 (Reuters) - Ireland eased back on itsausterity programme on Tuesday, giving voters a modest breakfrom six years of pain as it aims to become the first euro zonecountry to pull out of an international bailout.
newpharma lanolin cream James is charmingly hangdog, delivering the kind of snark-free performance often hard to find in young actors. His connection to Rockwell, one of our most consistently cool and inventive actors, is organic. Why wouldn’t you hang with Owen, a guy who’s got his priorities straight, in a place filled with unassuming good vibes? The same can be said for “The Way, Way Back.” Dive in.


Darrel
11.20.18 8:21 am
real beauty page track order drugstore.com Yet the emerging order is showing flashes of the autocratic past, say critics. The police, demonized under Mubarak for the brutality that fuelled the 2011 revolt, are back in action and feted on state TV even as the Islamists accuse them of massacres.
cipralex 10mg tablet "The roadmap is clear on the political front andeconomically," said Amr Reda, assistant vice-president, foreignsales desk at Pharos Securities. "Things are looking promisingafter Gulf countries provided Egypt with decent financial aid."
zialipro australia Many houses were on fire on Thursday as soldiers retook a district that rebels occupied for three days, a Reuters witness said. Loud explosions and sporadic gunfire were heard as rebels shelled government positions.
cost of war on drugs Marie Diron, Director of Macro Forecasting at Oxford Economics and also among those who in June doubted that Hollande could win his bet, forecast the subsidized jobs would not be enough to turn the overall tide of the labor market.
vigrx plus week 1 Centerra Gold plunged 23.2 percent to C$4.10 asKyrgyzstan's parliament voted to seek control over a proposedgold mining venture with Centerra, demanding a 50-50 agreementsigned last month be torn up.


Napoleon
11.20.18 8:21 am
It's funny goodluck best drugstore felt tip liquid eyeliner pen Teresa Brewer, an Apple spokeswoman, confirmed Riccio’s video remarks that fingerprint data is not stored on Apple servers (“All fingerprint information is encrypted and stored securely in the Secure Enclave inside the A7 chip on the iPhone 5S,” Brewer said in an email).
www.transmed.co.za benefits 2015 “I think the great thing about Joe is that his work ethic is exactly the same as Alastair Cook’s, myself, Trotty,” he says. “He works very hard on his game and if he keeps doing that he’s going to score a lot of runs for England. He’s got a little bit of chirpiness about him, which is good. There’s always a bit going on with the likes of Swanny and it’s good he can take a bit of banter and give a bit back.”
benzoyl peroxide gel cvs George Stadtfeld, who has been a member of the church for eight years, said Wednesday he knew everyone on the bus. He said his wife, Elaine, had been on the trip but didn't travel on the bus. He said she called him crying.
chris decker pharmacy society of wisconsin The National Hurricane Center forecasters were exempt fromthe U.S. government shutdown because their work is vital toprotecting life and property. Their parent agency, the NationalOceanic and Atmospheric Administration, advised that someweather satellite images available to the public on its website"may not be up to date" because of the shutdown. (Reporting by Jane Sutton in Miami, Kristin Hays in Houston andMark Felsenthal in Washington.; Editing by Andrew Hay,Christopher Wilson and Ken Wills)
anabolickorea.com I've found that when Obama starts talking sense like this, he's actually moving rapidly in the opposite direction.  The more he explains why it would be wrong and illegal and stupid and immoral to attack Syria, the more you can be sure he's about to do just that.


Valentin
11.20.18 8:21 am
this is be cool was kostet sildenafil tabletten Anti-Muslim sentiment is not a new thing in Myanmar’s history. In the 1960s, many Muslims of Indian descent were forced out of the country. The latest violence flared up last summer when Buddhist throngs razed Muslim villages and killed hundreds near Sittwe, a town located, like Thandwe, in western Rakhine.
national ltc pharmacy lincoln ne The Mets, concerned that festivities such as traditional dancing and singing would be seen as a political statement to the Braves controversial nickname, had severely limited the group’s activities at the park and the A.I.C.H. pulled out.
vigrande 100 mg forum It raises the possibility that Mubarak will walk free, a move that is likely to fuel the unrest roiling the country after the autocratic leader's successor was removed in a military coup last month. The officials spoke anonymously because they are not authorized to speak to the media.
donde puedo comprar stendra Stephen Grey, manager of Wimlu told BBC Radio Wales they were involved in up to 40 investigations a year but relied on people noticing something unusual with those around them who had fallen prey to loan sharks.
quality of online pharmacies and websites selling prescription drugs PHILADELPHIA — Just over an hour before President Obama was scheduled to speak this evening, former Secretary of State Hillary Clinton backed the president’s call for a “strong response” to the use of chemical weapons in Syria, but acknowledged that the debate over the issue is “good for our democracy.”





Szólj hozzá!
Vissza a Bloghoz