Eredeti Post

-Ági
Cím: emlékezés a méhenbelüli időkre hommage a '56
10.26.09 3:39 pm
micsoda idő, micsoda ócska idő...- bár én ezt a ködös, esős, igazi őszi időt rettenetesen kedvelem.Mióta az eszemet tudom. Sőt: talán még azelőttről, talán még a méhen-belüli időkből. 53 évvel ezelőtt egy ilyen őszi napon, 23 éves anyám fázósan összehúzta magán ballonkabátját, a gallérját is feltűrte - van róla fénykép. Már a 9. hónap vége félé járt(unk) - ő járt, nyilván szapora léptekkel, mint azóta mindig, ha félt, hogy valahonnan elkésik...
'56 október 26-án honnan is késhetett volna el? Talán attól tartott, hogy az események forgatagában majd váratlanul érkezem, esetleg rosszkor. November 4-re voltunk "kiírva". nem érkeztem meg a várt időben, ez egyféle összeesküvés, szerződésféle, na, az lehetett anyám és köztem. November 4-én, a "másik Üllői úti laktanyában", ahogy a hős Maléterétől a miénket megkülönböztetem visszaemlékezéseimben, nagy volt a felfordulás. Az oroszok bejövetelét a laktanya elfoglalása követte, azaz, a mi laktanyánk megadta magát. Talán ezért is van, büntetésből, hogy szülő"házam"-at azóta ledózerolták. Mindenki láthatja a romokat a Népliget-i metróállomásnál, a buszpályaudvar mellett. Mikor anyámat a többi katonatiszt* feleséggel együtt leterelték az óvóhelyre, egy kiskatona ( magyar volt az istenadta) felszólította az asszonyokat, hogy beszéljék rá férjeiket a megadásra. Különben szétlövik a laktanyát. Anyámnak a fájásai, ha egyáltalán felfigyelt rájuk a gépfegyver és ágyúropogásban, abbamaradtak. A laktanya megadta magát. 23 nap múlva, november 27-én a fájások megindultak: anyámmal több mint három hétig tartottuk magunkat. Akkor a laktanya orosz parancsnoka felajánlott egy harckocsit, hogy azzal vinnének be minket a Szentistván kórházba, szülni és megszületni. Anyám ellenállt - s, így aztán nem orosz felségterületen születtem meg. Valami polgári autóval,az egyik tiszt pobjedájával hajtottunk be a kórházba. A többi már móka, kacagás.
Catherine Deneuve egyik filmjét nézem, számos férjet elfogyaszt benne, olyan nagyszerű férfiakat, mint Depardieu és Trintignant, valamint Serge Gainsbourg, a sanzonénekes legenda. (én Viszockij-t jobban szeretem). Egy nő, aki elég szép ahhoz ( érdekes, izgalmas, okos,etc.) hogy mindenkinek kelljen. Ezért aztán folyamatosan szenved a kapcsolatai szorításában, a kötöttségekben, a megszokásokban, a rutinokban - és szenvednek miatta a férfiak. És, ami ismerős, a legdurvább dologtól szenved, amitől ember szenvedhet az érzelmeinek hullámverésében: a szerelem elmúlásástól.

Kinn köd van, az előbb egy cinke, próba képp az erkély-rácsra szállt, itt benn , ha nem is meleg, de jól felöltözve príma idő és biztonság. A fasorom az ablakommal szemben lassan levedli őszi színpompáját, és ott állnak majd a fáim ( enyém, tied, kié?) meztelen ágaikat kitárva ágyam, agyam felé. Szeretem őket csupaszon is, bennem megbízhatnak. A télben az a jó, hogy az ember átéli az önnön bizalmát, a hűségét, a hitét. Bízunk benne, sőt hűségesek vagyunk a bizalmunkhoz,ez a hitünk, hogy újra jön a télre tavasz. Az öregek fennséges nyugalma tölti el a(z ifjú) szíveinket.

Olvasni is elkezdtem a Varázshegy mellett gy másik könyvet: kedvenc íróm, Malamud kedvenc regényhősének kedvenc írójától, D.H. Lawrence- től a Lady Chatterly szeretőjé-t. Cest la vie. Legalább is ma így gondolom. Míg Deneuve bicskája beletörik Gainsbourg alkoholtól lucskos egojának vulkánkitörésébe, az apámnak főzött zöldbableves maradékát szürcsölöm. Apám elképzelte gyerekkori, faluja-beli kedvenc habart bablevesét, adott hozzá birsalmát is, én megfőztem, aztán nem volt időm átvinni neki. Nekik. Úgyhogy a kukta-fazéknyi bablevest egy hét alatt eleszegettem. Fincsi volt, majd ha megöregszem, indítok egy szakács-blogot. De most még, úgy érzem, túl fiatal vagyok.
Interjú garmada árad a Kontroll-ról médiaszerte, tegnap a Sirályban valaki megkérdi, hogy látom-e, nahát, mekkora sztár lettem?! Egy hétig, mondok, a koncertekig, utána majd, megláthatjátok, ismét feledésbe merülünk. Az is egy hely, nem rosszabb az összes többinél.


Comments




Szólj hozzá!
Vissza a Bloghoz