Eredeti Post

-Ági
Cím: bal-jobb, bal-jobb/az andalúziai kutya ugat
09.19.09 2:26 am
Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem...Lassan haladunk. Viszont jól érezzük magunkat. Nem zörög a haraszt. Nem kerget a Tatár. Lassú víz partot mos. 27 év után olyanok vagyunk, mintha egy hónap szünetet tartottunk volna. A Halál is ilyen lesz: mintha az Élettel csupán egy pillanat szünetet tartottunk volna.

Olvasással ütöm el az időt, ami két próba közt akad. Sok mindent olvasok egyszerre, mert valahogy türelmetlen vagyok.
Stasiuk: Kilenc.
Malamud: A lakók.
Déry : Felelet.

Ilyen vagyok, ilyen/ ha tetszik, vagy, ha nem/ ilyen vagyok ilyen/ nem változtatsz ezen.

Kivettem a Doors filmet, Oliver Stone. Kevés. Tegnap a Brian életét. Szép. Szomorú. De nekem most a fél fogamra ( lelki fog) sem elég.
Nem sírtam. Minek? Az emberi hülyeség miatt? De nem is nevettem. Már nem tudok...az emberi hülyeség miatt.

Olvasom a híreket, benne magunkat. Az MTI szerint 2006-ban Én, Újvári János és Farkas Zoli 50 évesek voltunk. Lehet találgatni, melyikünk a ...kakukkfióka? Így kell mondani? Tojás. Lehet találgatni.

Ki nyer ma?

Aki kérdezr. Máriás

- Mikor és hogyan pattant ki a fejedből az a fantasztikus ötlet, hogy a régi világ összeomlása, összeomlasztása, a rendszerváltás, az oroszok hazamentele után húsz évvel mindez egy nagyszabású kelet-európai underground fesztivállal legyen megünnepelve, ráadásul New York-ban?

Aki válaszol:

Ági - Nem olyan fantasztikus, inkább nagyon is racionális, előrelátó gondolat volt 2006-ban, hogy egyszer eljő 2009, s vele ’89 - azaz a kelet-európai rendszerváltások évfordulója. Talán az volt a fantasztikus, hogy itthon nem jellemzően ennyire előre terveztünk, valamint, hogy egy olyan intézetvezető került New York-ba, Orsós Jakab László személyében, aki ismerte a hajdani ellenzéki szubkultúrát, sőt: tisztelte és értékelte is, mint hagyományt. S hab a tortán: még a kulturális világörökség részévé is kívánta tenni, a saját lehetőségeivel élve! Természetesen a munkatársairól és az Extremely Hungary 2009 kuratóriumáról is elmondható ugyanez, akik végül beválogatták az ötletet a magyar évad programjainak sorába.
Be kell vallanom, hogy az amerikaiaknak előbb eszükbe jutott a kelet-európai rendszerváltásokkal való foglalatoskodás, mint nekem(siccc!). Ők ugyanis nem voltak ez ügyben szkeptikusak, kiábrándultak, csalódottak: ők lelkesedtek és képesek voltak a helyükön értékelni a történteket. Én pedig ismét jókor voltam jó helyen, ahogy a ’80-as években, úgy 2006-ban is, mikor a N.Y- i Library For Performing Arts munkatársai megkerestek Budapesten, a Gödör Klubban.
Az Artpool vezetői – akikkel előzőleg a korabeli ellenkultúra működését dokumentáló intézmény fenn maradásáért egy 2 napos demonstrációt szerveztünk a Gödör klubban –, Galántai György és Klaniczay Júlia irányították a New York-i kutatókat hozzám. A "The New York Public Library for the Performing Arts" munkatársai kelet - Európában kutatták a rendszerváltás előtti művészeti, zenei undergroundot, mélyinterjú-szerű beszélgetéseket folytattak a hajdani résztvevőkkel, többek közt velem is. Akkor azt gondoltam, milyen vicces, hogy az amcsik ekkora érdeklődéssel és elismeréssel fordulnak a távoli földrész szubkultúrája felé – míg idehaza a hajdani zenei underground résztvevőit, többek közt a rajtuk felkapaszkodott kulturális vállalkozók nagyjából leírták, ad absurdum le-lúzerezték, etc. Az amerikaiakat nyilván nem véletlenül érdekelte az időszak kultúrájának működése, hiszen, ami nekünk lokális rendszerváltás volt, az az ő életükben a kétpólusú világ megszűnésével szintén jelentős – világméretű – változást hozott.
Nem sokkal a "The New York Public Library for the Performing Arts" munkatársaival való találkozásom után Orsós Jakab László a Sziget Fesztiválra „importált” egy amerikai Public Art-os művészcsapatot, úgyhogy akkor, ha jól emlékszem, 2007-ben nekem ez a kép úgy állt össze: ha Amerika ennyire érzékeny a kelet-európai művészeti undergroundra, akkor, a közelgő rendszerváltás évfordulóján a kulturális külképviselet nyilván előjöhet majd egy idevágó ötlettel. Orsós Jakab Lászlónak előadtam egy viziót, egy kelet-európai underground művészeti esemény vízióját, ami, neki személy szerint tetszett, viszont még bennem sem körvonalazódott kristálytisztán, mit is csinálnék, ha csinálhatnék bármit is. Annyira szokatlan volt, hogy ilyen szinten komolyan vesznek. Végül a terv leredukálódott a „kelet-európai művészeti underground” bemutatásának nagyszabású tervéről a „kelet-európai zenei underground” szintén elég nagyszabású bemutatásáig a leendő, 2009-es magyar kulturális évad égisze alatt. Ám időközben kiderült, hogy az amerikaiak kétszeresen sem véletlenül bolyongtak 2006-ban kelet –Európában, hiszen ők is elindítottak egy saját, azaz amerikai művészeti projektet, a rendszerváltás előtti kelet-európai avantgárd, underground, ellenzéki kultúrák hagyományának jegyében. A slusszpoén az egészben az, hogy belevették az ő kulturális évadjukba is az általunk szervezett eseményt, sőt: egyéves "Performing Revolution in Central and Eastern Europe" fesztiváljuk nyitóprogramjának választották "Rebel Waltz: Underground Music From Behind the Iron Curtain" címmel, 2 helyszínen is: a
(Le) Poisson Rouge és La Mama klubokban!
Így lehetséges, hogy olyan nagy amerikai művészekkel léphetünk fel ezen a fesztiválon, mint például Laurie Anderson. Gondolom, az Orsós stáb bábáskodásán túl azzal „érdemeltük” ki ezt a lehetőséget, hogy a 2006-ban tervezett projektünk sarkalatos pontja volt a korabeli, hetvenes évek végi, ’80-as évek eleji New York-i undergroundra, mint a magyarországi, kelet-európai zenei undergroundot befolyásoló művészeti mozgalomra való hivatkozás. Különös tekintettel a Velvet Undergroundra, valamint az Andy Warhol köré csoportosuló Factory művészek, zenészek ránk gyakorolt hatására. Így történhetett, hogy a "Rebel Waltz: Underground Music From Behind the Iron Curtain" 2009. november 7-én a Kontroll Csoport koncertjével, azaz a kelet-európai zenei underground hétvégéjével indul.
A szervezés során több szempont felmerült, és elsősorban a szűkös anyagiak látszottak akadálynak. A szinopszist anno átküldtem a New Yorki-i magyar intézetnek, akik továbbküldték a leendő magyar évadban együttműködő amerikai félnek, a már említett „The New York Public Library for the Performing Arts” stábjának, és valójában ekkor kapott zöld utat az ötlet a kidolgozásra. Az amerikai partner - számomra ekkor derült ki -, épp az a társaság volt, akik egy évvel azelőtt a zenei kutatást végezték – ezek szerint a saját fesztiváljukat előkészítendő. Tehát, már csak a pénz jelenthetett akadályt, az viszont majdnem betett az álmoknak. Ekkor arra gondoltunk, hogy a kinti kelet-európai intézetekkel közösen kellene a szervezést elindítani, hiszen a magyar évad egyik projektje miért ne lehetne egy közös, kelet-európai projekt is. Így aztán a költségek is barátibbak lettek, hiszen a részt venni szándékozó kinti, kelet-európai intézetek maguk finanszírozhatták a maguk zenekarainak utazási, szállásolási, etc., költségeit. Volt még egy olyan vicces ötletem is, hogy egy régi kelet-európai légitársaságot nyerjünk meg szponzornak, és az összes részvevő zenekar Berlinből, mondjuk egy Lot géppel szálljon fel… de minden álma az embernek nem válhat valóra.

Az nagyon fontos volt, hogy a kiküldött zenekarokat (zenei anyagokat) egy New York-i helyszínnek, klubnak, valamint a partner-szervező amerikai félnek, a „The New York Public Library for the Performing Arts” stábjának is el kellett fogadnia. Elsősorban azért, amit már említettem: ezek a kelet-európai zenekarok a Magyar évadot keresztező amerikai fesztivál nyitóeseményévé váltak. Valójában tehát nem „csupán” egy magyar kultúr-diplomáciai eseményen vesz részt a magyar kultúra hagyományait képviselő Kontroll Csoport, hanem egy amerikai szervezésű, 2010-re átnyúló 1 éves nemzetközi fesztiválon is!
Ez azért elég fantasztikus!

Dr. Máriás - Mennyire volt nehéz rávenni a Kontroll Csoport egykori tagjait a teljes létszámú összeállásra?

Ági - Viccelsz? Semennyire! Mivel a 2006-os ÁGI50 koncert sorozaton Kistamás Lacinak volt egy ígérete, hogyha a New York-i eseményt össze tudom hozni, akkor ő is újra fellép, így "az ígéret szép szó..." alapon nem volt senkinek ellenvetése. Először persze nem hitték el, hogy egyáltalán komolyan kell engem venni, mint szervezőt – de akkor én már a Gödörben elég hatékony kiképzésben részesültem. Olyan feladatokat kaptam az addig ott töltött 2 év alatt, azaz olyan lehetőségeket a képességeim kipróbálásában, melyekkel szert tettem a komolyabb munkavégzéshez kellő tapasztalatokra, elsősorban: a kitartásra. Ezt mindenképpen Filep Ákosnak és, az azóta elhunyt Kakuk Juditnak, a Gödör vezetőinek köszönhettem, akik bizalmat szavaztak nekem, és hagytak dolgozni kedvem, erőm, azaz tehetségem szerint. Természetesen végül mindenki örült, hogy sikerült a „vállalkozásom”: a szeretteim és a zenekar is fellélegzett, hogy képes voltam egy ilyen kaliberű eseményt összehozni. Nagyjából Orsós Jakab László volt az egyetlen, aki az elejétől fogva tudta, mit csinálok, és kitartott mellettem. Klassz érzés volt, nem csak az ügy és az önbizalmam, de az életkedvem szempontjából is.
Persze, evés közben jön meg az étvágy alapon elkezdtem egy sokkal nagyobb volumenű, egy egész Európán átívelő elő-projektben gondolkodni, aminek az a bizonyos Berlini reptérről felszálló Lot gép lett volna a tengeren túlra mutató utolsó állomása, a volt keleti-blokk országaiban szervezendő számos eseményt megkoronázva. Azt szerettem volna, ha az összes külföldi magyar intézet bekapcsolódik ebbe a projektbe 2009-ben, még Bogyai Katalint is volt szerencsém agitálni ez ügyben… de ez már túl nagy falat lett volna, mert kicsúsztunk az időből. Ám, le a kalappal az összes európai magyar intézet vezetője előtt: mindenki vette a lapot, és tetszett nekik a lelkesedésem.
Ennek köszönhetően sikerült, szintén Orsós Jakab László, valamint Krasztev Péter, a szlovákiai magyar intézet vezetőjének szervezésében egy találkozót összehoznunk, csaknem az összes európai magyar kulturális intézet vezetőjével, ahol előadhattam a tervemet, aminek kivitelezése - sajna, rögtön kiderült -, minden reménybeli részvevő anyagi lehetőségeit meghaladta volna. De legalább volt egy érdekes napunk, nekem mindenképp: a Kontroll Csoport énekesnője leült tárgyalni a kortárs kultúr-diplomácia képviselőivel. Vicces érzés volt, és elsősorban reménykeltő. Sosem tudhatjuk, mi az a gesztus, ami átbillenti a lelket a holtponton az életben maradáshoz…

Dr. Máriás - Milyen érzés sok év után ismét együtt próbálni? Mekkora öröm egymás újrafelfedezése, s előjönnek-e régi sérelmek? Milyen tempóban és hangulatban készültök a nagy koncertekre?

Ági - Nem voltak régi sérelmek. Amik voltak, azokon a Kontroll Csoport már 1981-re túljutott. A zenekar a közhiedelmek ellenére nem azért bomlott fel, mert összevesztünk, hanem, mert Kistamás Laci és Hajnóczy Csaba barátnője is énekesi ambíciókat melengetett. Nem mondom, hogy három dudásné nem fért volna meg egy csárdába, esetleg… De én akkor már a gyermekemet vártam, úgyhogy, egy darabig a gyermek apjával, Müller Péterrel mindenképp abbahagytuk volna a koncertezést. Ők meg már tűkön ültek, hogy elkezdjék az új zenekarokat, az új életeket, új családok alapítását, - nem sokat teketóriáztak. Így lett meg egy pillanat alatt a Kampec Dolores, a Balkan Futurist, s nem sokkal később a Keleti fény, Farkas Zolinak és barátnőjének a zenekara. Az is igaz, hogy a Kontroll Csoport nem csak az ügy, hanem az egymás iránti lelkesedésből is élt, amit azon a lángoló hőfokon, amin elindult a történet, egy-két éven túl már amúgy sem lehetett volna fenntartani.
Igaz, én sem gondolkodtam egy percig sem a további karrieremen, mikor végre eljött az életembe az a pasi, s mint azóta kiderült, sajnos az egyetlen, aki a gyermekünk megfoganása után a gyermekünk világra jöttére is egy boldogító IGEN-t mondott.
A próbákkal jól haladunk...azaz, szép komótosan. Élvezzük az együttlétet - a második próba után elmondhatom, csaknem ugyanolyan hévvel, mint anno. Sőt: van benne valami bizarr és egyben gyermekien felszabadító, hogy ötvenévesen azzal foglalkozhatunk, amit mindannyian szeretünk. Csak Kistamás Laci az, aki olyan érdeklődve nézi a hangszeresek időközben ördögien ügyessé vált kezét a húrokon, a billenytyűkön, mintha most lenne először zenekarban: hiszen ő az egyetlen, aki az elmúlt majd' harminc évet nem zenéléssel töltötte. Vicces.

Dr. Máriás - A Kontroll szövegei és zenéje nagyon, de nagyon egy diktatórikus, elfojtott világról szólnak. Milyen érzés most azokat játszani, s mennyire változott meg a világ, a szövegek mögötti kontextus az akkorihoz képes? S magyarul vagy angolul éneklitek-e majd a dalokat New Yorkban?

Ági - A diktatúra újabb felbukkanásának réme most aktuálisabb, mint valaha volt az életünkben. Akkor ugyanis, mikor benne voltunk, nem is láttuk, tudtuk, mennyire durva lehet. Tisztelet a kivételnek. Senki nem hitte el, hogy a második világháborús tapasztalatok után újratermelődhet egy rémálom, ...esetleg még tovább is fokozható. Azt hittük, elég, ha a kommunizmussal egyszer leszámolunk – nem gondoltuk, hogy egy százfejű, egy lényegű szörnyetegről van szó, hogy a nácizmus, a szélsőjobb valóban egylényegű a kommunizmusban megjelenő hatalom mániákus szélsőségeivel – nem a baloldaliságra gondolok, természetesen. Levágtuk az egyik fejét – természetesen nem mi, a Kontroll Csoport, mi csak a kések élesítésében vettünk részt, erre kinőtt helyette másik kettő. Itthon már megvannak egy lehetséges diktatúra önjelölt vezérei, jobb és szélsőjobb oldalon – egy kutya. Készen állnak véghezvinni újabb disznóságokat – régi receptek szerint: van hozzá karizmatikus politikus, bűnbak gyártó karrierista, sajnálatosan, nők is vannak köztük, de hát Néró és Caligula mellett ott voltak mindig a rettenetes anyák, szeretők, és feleségek, akik hatalomfüggő betegekként a vérengző férfiakkal rivalizáltak. S megvan a felhergelt, és valóban kiszolgáltatott, kilátástalan élethelyzetekkel küzdő tömeg, akinek lenyomták a torkán a szélsőjobbos ideológiákat.
Úgyhogy, időszerűbbek a Kontroll Csoport dalai, mint valaha voltak. Azzal a szomorú többlettel, hogy az ártatlanság korának immár vége: a bőrünkön tapasztaljuk a vágyott szabadságot - a demokráciát - kénytelen-kelletlen eltűrő kapitalizmust.

Visszatérve a zenére: New York-ban magyarul énekelünk természetesen, és nem használunk színházi feliratozást. Mikor kinn voltam tavaly decemberben N. Y. –ban és részt vettem az amerikai fél által szervezett egyik „meeting” -en (az amcsik ezeken az üléseken hatékonyak, mindig előbbre lépnek, meetingről meetingre, nem csak szófosással és zabalással töltik az időt) – a http://www.performingrevolution.org/ programozója megkérdezte, hogy magyarul fogunk-e énekelni. Yes, mondtam én, mire ő olvadozni kezdett, hogy milyen szép, izgalmas nyelv, amiből ő, természetesen csak az akusztikán át tudta befogadni a szenvedélyes lelki lényeget, de akkor is. Jól esett. Persze készülünk valami vizuális cuccal is, amiben bele komponáljuk a dalok tartalmát is. Egyenlőre úgy képzelem a vetített hátteret, mint Godard Bolond Pierrot- jának, vagy Az asszony az asszony című filmjének a főcímét: szavak villannak fel, melyek ikon sűrűséggel hordozzák a tartalmi információt. Mondjuk a ’80-as évek neonreklámjának betűtípusában, vizuális világában.
100 USA dollárnyi keretet kaptunk a Magyar Államtól arra, hogy papírt, ollót, színes-cerkát vásároljuk, ha térbeli díszleteket is szeretnénk magunknak. Takarékos, magyaros, kontroll-csoportos megjelenésre futja ebből a tetemes összegből, de annak idején, az Ikarusz művházban sem volt nagyobb a büdzsénk. Erről énekelte anno a mi Jenőnk (EK), hogy „a jövő itt van és sose lesz vége!” Megmutatjuk a kapitalistáknak, hogy ésszel él a magyar, nem pénzszórással. Nem véletlenül írta egy másik, a szocializmusban szocializálódott kortárs költőnk*: „Tömve vannak a boltok, mégsem lehetek boldog!”


Dr.Máriás - Lesznek ún. kísérőeseményei a Kontroll újbóli összeállásának? Régi hangfelvételek újrakiadása, esetleg új Kontroll-könyv vagy DVD, s készül-e az amerikai turnéról road movie?

Ági - Road movie mindenképp lesz, viszünk kamerát és embert hozzá. A régi hangfelvételeink újrakiadása már a gyártási előkészítés fázisában vannak: a 1gRecords kiadónál jelenik meg egy, a ’80-as évek hazai zenei undergroundját több lépésben összegző lemezsorozat. Az első körben olyan zenekarokkal, mint a Jugoszláviai Tudósok, Kontroll Csoport, Balaton, Kampec, Ápolók, Trottel…. hadd ne soroljam, mivel 25 db lemezt hoz ki a 1gRecords az első körben, a Kontroll Csoport október 30-i, Pecsa béli koncertjére.

Dr.Máriás - Régebben rendszeresen találkozhattunk az írásaiddal különböző újságokban és portálokon, leggyakrabban, legszabadabb hangvételben ás leghosszabb terjedelemben talán a Literán. Mi történt, s mikor olvashatunk újra?

Á G I- Elkezdtem dolgozni a Gödörnek, és mivel ez egy egész embert kívánó meló, gyakorlatilag elszippantotta a munka az életemből az írásra szentelhető maradék időmet.
Aki szervezett már eseményeket egy folyamatos műszakban dolgozó kulturális intézménynek, az tudja, miről beszélek.
A Litera, állítólag piaci alapokra helyezte magát, ami úgy tűnik, azt jelenti, hogy csak a neves szerzőit tudja megfizetni. Nem akarok arra gondolni, hogy, mióta új főszerkesztője van, nem vagyok kívánatos, viszont tény, hogy időben egybe esnek az események. A kezdetektől fogva dolgoztam nekik, mindig is aprópénzért – ami csak azért nem okozott problémát, mert az ember ezzel az aprópénzzel váltja meg a függetlenségét és a szabadságát. Mára már a Literánál ez az aprópénz is elfogyott, azt mondják – remélem, tényleg csak ezért nem dolgozhatok nekik.
Másrészről az írás időigényes dolog, és amíg mással kell keresnem a kenyerem, másra kell az idő. De készítek interjúkat és megjelenik elvétve itt-ott egy-egy írásom. Talán nem annyira fókuszált hely a "Csillagszálló" hajléktalanokat támogató folyóirat, de ott rendszeresen megjelengetek, és büszke vagyok rá, hogy oda írok! Az Éjszakai állatkert, nőkkel foglalkozó, nők által írt és szerkesztett antológiában is megjelentek írásaim, s legutóbb a Magvetőnél egy kis megemlékezés az underground szubkultúráról, szintén egy antológiában (Hasítás a címe). Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem!
Írom a blogomat is, igaz, elég fegyelmezetlenül. Próbálok létet fenntartani, és elmondhatom, hogy néha annak a bizonyos La Fontaine-i tücsöknek a bőrében érzem magam: az időközben szorgos hangyákká, ad absurdum üzletemberekké vált hajdani közönségünk nagy ívben leszarja a rendszerváltás előtti lelki támaszainak rossz sorsát. De hát, senki sem lehet próféta a saját hazájában.

Dr.Máriás - Terveid? Álmaid? Rémálmaid?

Ági - Terveim közt az egyes számú a létfenntartás tökélyre fejlesztése: minél kevesebb energiapazarlással minél több szabadidőhöz jutni, amibe belefér az elmélkedés, a sok-sok séta, beszélgetések a barátokkal, kirándulások a természetbe, időtöltés a szeretteimmel, olvasás, zenélés. Megpróbálok azzá lenni, aki nem pazarolja az energiáját a fölösleges fogyasztáshoz kellő pénz megszerzésére, és a fölösleges fogyasztási cikkek előállításra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem lettem a fogysztói társadalom rabszolgája!
Szeretnék írni is, úgy, hogy ne kelljen közben mással foglalkoznom. Az írónak sajna ki kell szakadnia az írás idejére az Életből - ez nagy tanulság...
Álmomban eljő a mecénás, a szponzor, egy volt Kontroll Csoport-rajongó, aki időközben olyan módra tett szert, amibe belefér, hogy engem támogasson legalább egy évi ösztöndíjjal, hogy elvonulhassak az íráshoz, zenéléshez. Például, most megyünk Pécsre az Ági és Fiúkkal, amitől igazán jól érzem magam!
Rémálmaiban hatalomra kerül a Bajszos Ármány és az Igaz’zsákos Bányászkirály, és bedózerolnak engem is, együtt a külügyminisztériummal, a helyemet meg felszántják és beszórják sóval, hogy restaurálják a rendszerváltás előtti status quo-t, amiről St.Auby Tamás anno, egy betiltott filmjében, a Kentaurban így nyilatkozott: "Itt aztán fű nem terem!"



Comments




Szólj hozzá!
Vissza a Bloghoz